Féltékeny a párom, mit tehetek?!
Ha választ keres, itt jó helyen jár!
Ön tudta, hogy a párkapcsolatok 95%-a menthető lenne, ha a párok időben vennének igénybe segítséget a problémáik megoldására?
A párterápia nem időhúzás
Mert a megoldás, sokszor közelebb van, mint gondolnánk! Ha komoly akadályok tornyosulnak előttünk, akkor legtöbb esetben igyekszünk szakértőt bevonni a probléma elhárításába.
Adódik a kérdés, hogy vajon miért nem tekintünk így a párkapcsolati terápiára is?
Rendszeresen merül fel a pár egyik tagjában, hogy a párterápia csupán időhúzás. Általában ez az aggodalom a tehetetlenség érzéséből fakad. Ám le kell szögezzük:
A párterápia sosem felesleges,
hiszen a legfőbb célja,
hogy többet megtudjunk saját magunkról és a kapcsolatunkról.
A féltékenység az egyik legmérgezőbb jelenség egy pár életében. Akár egyik, akár másik, akár mindkét fél érzelmeit befolyásolja a zöld szemű szörny, az rengeteg területen megnehezíti a harmonikus mindennapok megélését.
A párok jelentős többsége belátja, hogy rengeteg szenvedést spóroltak volna meg, ha jóval korábban folyamodnak segítségért. Ahogyan egy kedves ügyfelem rávilágított:
„Minden párnak kötelezővé tenném az évi 3-4 alkalmas tanácsadást, hogy megelőzzék a problémákat.”
Milyen párkapcsolati problémákon lehet segíteni?
A leggyakrabban ehhez hasonló kérdéseket szegeznek nekem a kétségbeesett párok:
- Hova tűnt az az intenzív érzelem, ami oly sokáig az életünk része volt?
- Hogyan lehet újra felépíteni a stabil bizalmat kettőnk között?
- Van rá esély, hogy kilépjünk a családi/munkahelyi mókuskerékből?
- Megteremthető ismét az a bensőséges kapcsolat, mint amikor még kézen fogva sétáltunk?
- Hogyan kommunikáljunk úgy, hogy ne ugorjunk egymásnak pár mondat után?
Ezek a kérdések idővel a legtöbb kapcsolatban felmerülnek.
A párkapcsolat, a házasság és a családalapítás az élet egyik legörömtelibb folyamata, semmiképp sem szabad naiv álomképként tekinteni rá! Ám jelentősen megkönnyíti a helyzetet, ha azzal is tisztában vagyunk, hogy a temérdek szépség mellett bizony számos akadállyal is szembe kell néznünk az álmok megvalósítása közben.
A legfontosabb dolog, hogy nem az álmokkal van baj!
Szabad álmodni és szabad megvalósítani!
De tudnunk kell, hogy időről-időre megoldásokat kell majd találnunk a felmerülő problémákra.
A kérdés csupán az, hogyan állunk neki a válaszkeresésnek.
A jó hír, hogy a meghitt és harmonikus hétköznapok újra megteremthetőek!
Függetlenül attól, hogy:
- féltékenység,
- megcsalás,
- párkapcsolati kiégés,
- vagy egyéb felmerülő probléma miatt
jut el egy párkapcsolat a krízisig…
A nézeteltérések megoldásának legnagyobb akadálya a békés légkör hiánya, valamint a rögzült kommunikációs hibák.
Ezen a ponton igazán kulcsfontosságú egy jól megválasztott szakember bevonása. Nem könnyű egy harmadik fél kezébe adni a sorsunkat, ám fontos, hogy bízzanak a szakértői segítségben.
Ha engem választanak, akkor egy 20 perces, ingyenes felmérő beszélgetéssel kezdünk, ahol Önök is feltehetik a kérdéseiket!
Állandó féltékenységgel élni…
A féltékenység igen káros, romboló hatással van egy kapcsolatra. Akár van mögötte valós ok, akár nincs, a féltékenység olyan erővel bír, hogy képes a gondolkodásunkat, az elménket, a látásmódunkat és a viselkedésünket is befolyásolni.
Ha próbálunk tisztán látni, akkor egyértelmű kell legyen, hogy egy féltékenységgel terhelt kapcsolatban bizony más problémák is jelen vannak egy ideje. A meglévő nehézségek könnyedén feléleszthetik a zöld szemű szörnyet egyik vagy másik félben, vagy ha eddig is jelen volt, akkor felerősíthetik a félelmeket.
De mit tehetünk, ha valós ok van mögötte, azaz a párkapcsolatban megcsalás történt? Ez esetben nem kérdés, hogy a kapcsolat elérkezett az egyik legnagyobb próbatételéhez, és komoly lépéseket kell tennünk a harmónia helyreállításáért.
A felismerés hatására a megcsalt fél szinte összeomlik az emészthetetlen fájdalomtól, a megalázottságtól, az átverés miatti haragtól, a szakítás vagy válás megsemmisítő lehetőségétől.
A legnagyobb sérülést a kapcsolaton belüli bizalom szenvedi el, így joggal tehetik fel a kérdést:
Túlélheti-e a párkapcsolatuk a félrelépést?
A válaszom egyértelműen IGEN.
Számos pozitív kimenetelű párkapcsolati terápiával a hátam mögött bátran mondhatom, hogy talpra lehet állítani egy szakadék szélén billegő párkapcsolatot, ahol a féltékenység is már a múlté!
Érdemes belegondolni, hogy adott esetben a kapcsolat utolsó esélye lehet a párterápia. Ügyfeleim több ízben jeleztek vissza hasonlóképpen:
„Ha veled nem találkozunk, akkor 1-2 hónap múlva már biztosan nem lettünk volna együtt.”
A féltékenység kezelése sokban hasonlít egy szívműtétre. Csak egyszer lehet elrontani, és akkor könnyen végzetessé válik. Ebben a sérült állapotában egy párkapcsolat sem bír el többszöri kísérletezést.
Hozzám bizalommal fordulhatnak, hiszen évek során erre a területre specializálódtam. Széleskörű tapasztalataim segítségével gyorsan és hatékonyan ismerem fel az Önök esetében legjobban működő megoldást!
Petrovszky Tivadar
párkapcsolati tanácsadó.
Kapcsolatspecialistaként támogatom Önöket a gyors és hatékony megoldás megtalálásában 20 év tapasztalattal a hátam mögött.
Elhatározták, hogy segítséget kérnek? Ismerjük meg egymást! Az első rövid, kb. 20 perces beszélgetés díjmentes.
Az emberi kapcsolatok rejtelmeinek megismerése mindig is az érdeklődésem középpontjában állt. Szerencsésnek vagyok, hogy életem során a legkülönbözőbb helyzetekben próbálhattam ki magam, amelyek mind terepet biztosítottak a készségeim fejlesztéséhez.
Szakmai életút
A neveléstudományi tanulmányaimat a jelenlegi Eszterházy Károly Egyetemen folytattam, ahol 2002-ben szereztem meg a tanári diplomámat. Ekkor többek között gyermek-, és ifjúságvédelmi specialista végzettségre is szert tettem.
Folyamatosan kutattam a fejlődési lehetőségeket, így számos továbbképzésen vettem részt az elmúlt évtizedek alatt:
- kommunikációs tréningek,
- konfliktuskezelési módszerek,
- asszertív kommunikáció tanfolyam,
- párkapcsolati és házassági tanácsadó képzések.
Széleskörű munkatapasztalatok vannak a hátam mögött. A diploma megszerzése utáni években egy leány javítóintézetben tanítottam, ahol lehetőségem volt megtanulni tisztán, igaz valójukban látni az embereket. Az itt töltött évek jelentős szerepet játszottak a segítő attitűdöm megerősödésében.
Az élet számos egyéb területét megjártam, a vállalkozásfejlesztéstől kezdve az oktatásig, ám végül visszatértem a segítői útra, hogy hatással lehessek az emberi sorsokra és az életek nyugodtabbá tételére.
Szeretném átadni Önöknek azt a tudást, amelyet a saját kapcsolataikban is sikeresen kamatoztathatnak a jövőben, úgy mint:
- helyes kommunikáció,
- emberismeret,
- neveléstudomány,
- vezetői és életvezetési módszerek.
Hitvallásom a házasságról
2013 óta élek boldog családban feleségemmel és két csodálatos gyermekemmel. A világ egyik legnagyobb kincse egy jól működő házasság, párkapcsolat.
Hiszen, ha:
„Otthon minden rendben van, akkor minden rendben van!”
Persze mind tudjuk, hogy ez nem ilyen egyszerű, ám pont ezért elengedhetetlen, hogy következetesen ápoljuk és építsük a kapcsolatainkat, és szánjunk rájuk elegendő minőségi időt. Akárcsak egy kertet, úgy kell gondozni a párkapcsolatunkat is.
Gyakori hiba, hogy a mindennapok forgatagában már csak akkor érezzük meg a hiányosságokat, amikor igazán fájó problémákat okoznak.
Keressenek fel, hogy Önöknek is segítő kezet nyújthassak egy felismerésekkel és fejlődési lépcsőkkel teli közös út során.
A párkapcsolati tanácsadás menete
A problémákkal küzdő kapcsolatot könnyedén a szakadék szélére sodorhatja, ha a párok egymás között vagy családi segítséggel próbálják helyrehozni az életüket. A tapasztalt szakember bevonása a legbiztosabb megoldás ebben a helyzetben.
Jellemzően már az első közös megbeszélés során rálátok a legfőbb problémák gyökerére, így célirányosan tudunk elindulni a megoldás felé vezető úton, és semmiképp sem a felszínt kapargatjuk, hiszen a tüneti kezelés nem hoz hosszútávú megoldást.
A célunk nem kisebb, mint a feszültségek valódi forrásának azonosítása, a nehézségek megoldása, így egy stabil és hosszútávú harmónia megteremtése. A folyamat során jelentős szerepet kap a mediátori szemléletmód.
Közös célunk, hogy a támogatásommal:
- újra megtalálják a helyes irányt,
- feldolgozzák a sérelmeiket,
- újra megéljék a boldogságot.
Segítséget kérni nem szégyen, az élet ezernyi szegletében szükség lehet rá! Nyugodt szívvel keressen meg, ha úgy érzi, hogy éppen elveszítették a közös utat, elfáradtak, netán kiégtek.
Szlogenem: „Esély a párkapcsolatnak, esély a harmonikus életre.”
Önek való a párkapcsolati tanácsadás?
Ha Önök is arra vágynak, hogy:
akkor induljanak el az úton még ma!
- ritkuljanak a heves viták,
- újra fontosnak érezzék magukat a kapcsolatukban,
- sikerüljön egy hullámhosszon kommunikálni,
- megszűnjön a csalódottság, elhagyatottság és bizonytalanság érzése,
- ismét megtapasztalják az összetartás bámulatos erejét,
- végleg elmúljanak a hasogató lelki fájdalmak,
Önöknek nem való a párkapcsolati tanácsadás, ha:
- ketten szeretnének átlendülni a problémáikon.
- inkább a család és barátok tanácsait hallgatják meg. (Óvatosan, ez egy kifejezetten veszélyes irány!)
- abban hisznek, hogy ami történt, azt képtelenség feldolgozni.
- a párkapcsolati tanácsadásra tanulási folyamat helyett luxus kiadásként tekintenek. (Ha még nem tették, számolják össze a válás és ügyvédek költségeit, a lakhatási kiadásokat és az ebbe beleölt idő árát. A nehezen számszerűsíthető érzelmi veszteségekről nem is beszélve.)
- bíznak benne, hogy a gyermekek lelki sérülése elkerülhető.
- végleg elhatározták, hogy reménytelen a kapcsolatot helyrehozni, annak ellenére, hogy hosszú évek során temérdek energiát fektetettek bele.
„Nem szeretnénk felborítani az életünket.”
Van-e lehetőség online tanácsadásra?
Igen, és kifejezetten javaslom is ezt a formát.
Bár az elmúlt időszakban sokszor kényszerűségből dolgoztunk online, mégsem a vírusok miatt kell élni ezzel a lehetőséggel.
Hanem mert online intézni a dolgainkat, igenis LEHETŐSÉG!
Voltak ügyfeleim, akiknek elsőre kétségeik voltak az online találkozóval kapcsolatban, mégis úgy nyilatkoztak a második alkalommal, hogy ennél nem is választhattak volna jobban!
Az online párkapcsolati tanácsadás
- kényelmes,
- hatékony,
- távolságtól független,
- rengeteg időt és stresszt takarít meg Önnek,
- sokkal gyorsabban, pörgősebben lehet haladni.
Fontos tényező a feszültségmentesség, amelyet az Önök saját közege biztosít. A bizalmas légkör nem a „rendelői” foteleken múlik.
Az online tanácsadás keretein belül minden látok és hallok. Néha többet is, mint egy személyes, fotelben feszengős tanácsadás során! Kíváncsi a részletekre?
Mennyibe kerül a párkapcsolati tanácsadás? És mit tartalmaz ez az ár?
Az időtényezővel szeretném kezdeni, mert az egyik legfontosabb dolognak tartom. A tanácsadásaim minimum 60 percesek, ám ez nem kőbe vésett időtartam. Szükség esetén ezen túlfuthatunk akár 5-10 perccel is, amiért nem számítok fel felárat.
Miért?
Természetes, hogy a legtöbb ember nehezen beszél a saját nehézségeiről. Néha mi magunk sem találjuk meg elsőre a választ a kérdésekre, a felismerések nem jönnek könnyen. Az eredményekhez le kell ásnunk a problémák gyökeréig, ehhez pedig időre van szükség. Nálam nem fordulhat elő, hogy egy gondolatmenet közepén elvágom a párterápiás alkalmat.
Ezen felül kiemelten fontosnak tartom a folyamatos kapcsolattartást. A tanácsadások időpontjai között is szoktam kérni, hogy keressenek egy-egy kérdéskör kapcsán, vagy abban az esetben, ha gyors segítségre van szükségük. Hiszem és tapasztalom, hogy ez a plusz időráfordítás jelentősen hozzájárul a legjobb eredmény hatékony eléréséhez.
Az első ülés alkalmával mindig párban beszélgetünk. Ekkor feltérképezem a kapcsolatukat, és a kialakult kép alapján készítem el az egyéni tervet. Szükség esetén külön-külön is tartunk ülést.
Az árakról részletesen ide kattintva tájékozódhat
Miért bízzák rám a kapcsolatuk megmentését?
A párkapcsolati tanácsadás nem más, mint egy tanulási folyamat, amely szerepet kellene kapjon mindenki életében. A megelőzés ebben az esetben is igazán sokat segítene a krízisek elkerülésében.
Számomra fontos a nyugodt, békés, közvetlen, ítélkezésmentes körülmények megteremtésére az ülések alkalmával. Következetes, határozott, ám mindig emberséges hozzáállással igyekszem szakszerűen beindítani azokat a változásokat, amire már régóta vágytak.
Amit tőlem kaphatnak:
Széleskörű tapasztalat
Neveléstudomány, kommunikáció, emberismeret, vállalkozói élet, vezetői tapasztalatok, tanácsadások, hobbik és utazás…
Tapasztalataim mind elősegítik egy párkapcsolat minden részletének átlátását.
Ingyenes bemutatkozási lehetőség
Igény szerint lehetőség van az első ülés előtt egy rövid beszélgetésre, mely alkalmat ad arra, hogy kölcsönösen megismerjük egymást és az adott szituációt.
Hiszem, hogy ez mindkét félnek a javát szolgálja.
Valós visszajelzések
Olvassa el, mit mondtak rólam az ügyfeleim!
A Google-ön megjelenő értékelések nem törölhetőek, módosíthatóak vagy rejthetőek el!
Pártatalanság
Nem kérdés, hogy az első perctől kezdve teljes mértékben pártatlan vagyok.
Így tisztán látom a konfliktusokat, valamint azok feloldásának módját is
Megoldás fókuszú tanácsadás
Számomra a sikerélményt a megoldás megtalálása és megvalósítása jelenti.
A folyamatos kapcsolattartás és az alkalmankénti minimum 60 perces ülések növelik a munkám hatékonyságát.
Teljes titoktartás
Habár természetes, mégis fontos megemlíteni, hogy maximálisan komolyan veszem a 100%-os titoktartást
Minél előbb fordulnak szakemberhez, annál hatékonyabban tud működni a párterápia, azaz sokkal hamarabb képesek lesznek megoldani vagy még jobb esetben megelőzni a párkapcsolati krízist.
Kérdéses, hogy szükségük van-e külső segítségre?
Túl nagy a tét ahhoz, hogy egy pár önhatalmúlag döntse el, mikor menthető a kapcsolatuk vagy házasságuk, és mikor nem. Érzékletes példával élve: a foghúzást is szakemberre bízzuk, és nem házilag próbáljuk megítélni a probléma súlyosságát. Márpedig a párkapcsolatunk sokkal jelentősebb, mint egy fog.
Keressenek fel, és segítek Önöknek:
- a kérdéseik megválaszolásában,
- a megfelelő válaszok felkutatásában,
- a problémáik megoldásában
- és a vágyott stabilitás felépítésében.
A tét nem kisebb, mint:
- az Önök közötti bizalom helyreállítása,
- a lelki békéjük visszaépítése,
- a harmónia és meghittség megteremtése,
- a kusza érzelmek letisztázása,
- a féltékenység feloldása,
- az intimitás felélesztése.
Gyakran Ismételt Kérdések
Mielőtt belevágnánk az első párterápiás alkalomba, igény szerint lehetőség van egy rövid, 20 perces ismerkedő beszélgetésre. Ekkor pár mondatban összefoglalhatják a helyzetüket, illetve feltehetik a kérdéseiket.
Ez után az első tanácsadásra mindenképpen párban kerül sor, hogy 360 fokban felmérhessem a kapcsolatukat.
Igen.
A párkapcsolati tanácsadásokat évek óta tartom online formában is. Mára egyértelművé vált, hogy egyáltalán nincs hátránya a személyes ülésekhez képest. Éppen ellenkezőleg, ügyfeleim pozitív visszajelzése szerint számos előnye van. Az online találkozók esetén feszültségmentesebb a szervezés, könnyebb a tervezhetőség, és nem utolsó sorban jelentős mennyiségű időt és stresszt spórolhatnak meg utazás nélkül, és így a távolság sem jelenthet akadályt.
A párkapcsolati tanácsadás minimum 60 perces.
Azonban előfordulhat, hogy szükségünk van plusz időre az egy és nyegyedórán felül. A hatékonyságot és sikerességet szem előtt tartva sosem vágom el a beszélgetést, ha éppen egy téma közepén járunk. Átlagosan 5-10 perces, ritkán akár 15-20 perces túlfutás is előfordul. Ez minden esetben díjmentes!
Két tanácsadás között is előfordul, hogy visszajelzést kérek a pároktól arról, mi hogyan zajlott otthon, merült-e fel bármi nehézség. Szükség esetén fel is hívhatnak, mert tudom milyen sokat jelenthet egy-egy konfliktus gyors feloldása, így az nem lebeg láthatatlan falként Önök között a következő ülésig.
Hiszem, hogy ez a rugalmasság jelentősen támogatja Önöket a harmónia elérésében.
Minimum 4-6 ülésre kell az eredményes munkához, de általánosságban 6-8 alkalommal lehet számolni.
Bizalomteljes légkörben várom Önöket a párkapcsolati tanácsadáson, ahol nyugodt, közvetlen, és mindig ítélkezésmentes körülmények között dolgozhatunk a kapcsolatuk megmentésén és megerősítésén. Abban az esetben is tudok segíteni, ha épp a békés elválással tennék jobbá az életüket!